A KINDERGARTEN ALATT
ÉG ÉS FÖLD
6. FELVONÁS
11. RÉSZ
Hervadás
Az augusztusi nap a látóhatár felé ért. Sugarai már nem voltak annyira erősek, mint a nyár eddigi részén. Az ég alatt aranyszínben izzott a learatott mező. A hatalmas bálák szabálytalan sorban helyezkedtek el egymás mellett. A tücskök ciripeltek és az összegyűjtött szalmák tetején egy ragadozó madár pihent. A távoli hegyek rejtekéből egy harang kongása törte meg a nyár végi csendet. A hatalmas erdő fái susogva hajlongtak a szélben. A költöző madarak ifjoncai a szárnyaik alá vették a levegőt és gyakoroltak a nagy útra. A ligetben egy árnyék suhant végig majd boldogan fütyörészve tovább sétált a Kék-kő völgy irányába.
A Földiek új csapattagja csendesen takarította szállásadói szobáját. Gondosan és óvatosan porolta a törékeny és ritka tárgyakat. Néha megállt és elpakolta a széthagyott könyveket. Egyet-egyet kinyitott és beleolvasott majd vissza tette azokat. Magában dudorászva folytatta a rend csinálást, de egy könyv leesett a polcról. Meglepődve lépett oda majd felvette azt. Réz hatalmasra nyitotta a szemét, a Vihar Holdat tartotta a kezében. Csak történeteket hallott erről a műről. Gondolta, majd elkéri rokonától, de a kíváncsisága erősebbnek bizonyult. Lehuppant a rögtönzött ágyára és elkezdte olvasni. Épp kinyitotta, amikor egy bakancs kopogása kezdett a szoba felé közeledni. Felpillantott és várta, hogy az ajtó kinyíljon. Épp szólásra nyitotta a száját majd azonnal vissza is csukta, amikor látta, hogy nem Azurit lépett be. Sztala állt meg az ajtóban csípőre tett kézzel. Szemei még mindig ugyanolyan halottak voltak. Megvető pillantások után összekulcsolta a karját és az ajtófélfának dőlt.
- Imperial, elviszlek magammal egy kutatásra. Csak, hogy ha már rajtunk élősködsz, akkor lásd mivel is foglalkozunk. –közölte flegmán a fúzió. Réz letette a könyvet majd elfordította a fejét.
- Réz vagyok. Ne hívj így. –mondta az orra alatt morogva. A fúzió forgatta a szemeit majd belépett hozzá.
- Kék Topázzal együtt csak kavicsok vagytok a Holdról. –szólt nevetve Sztala. Felállt a helyéről és legszívesebben leállt volna veszekedni a vörös ékkő. Viszont, az esze közbeszólt és inkább csendben maradt.
- Szedd össze magad és indulás! –parancsolta a cseppkő. Réz nem merte visszautasítani jelenleg a kiadott utasításokat. Letette a könyvet majd a fúzióhoz lépett.
- Itt vagyok, menjünk… -közölte unottan a vörös. Sztala csóválta a fejét majd elmosolyodott.
- Ha ekkora az életkedved, akkor inkább elveszem tőled. Úgysem nem érdemled meg. –vigyorgott rá kísértetiesen. Réz hirtelen kihúzta magát a vérfagyasztó kijelentésre és erőltetetten mosolygott.
- Ez a beszéd. –kuncogott a fúzió majd elindult kifelé. A vörös ékkő felsóhajtott majd sietett utána. Végighaladtak a városon. A fúzió kedvesen köszönt a lakosoknak, akik észre sem vették megváltozott viselkedését. Réz kíváncsi volt milyen ékkövek munkáját kísérheti nyomon. Nem ismerte még igazán a helyi lakosságot összetevő ásványokat. Az utcán csillogó szemmel sétált a fúzió árnyékában. Életében először látott Cseppköveket és Aragonitokat. Senkin sincs Gyémánt jel és úgy tűnik, jól kijönnek egymással. Egy csapat kutató egy táró előtti padon ücsörögve beszélgettek és nevetgéltek. A kis vörös ékkő elmosolyodott rajtuk. Talán ők lesznek a társai ezen a napon. Sztala intett nekik, ahogy elsétáltak mellettük, amire őt is visszaintegettek felettesüknek. Mégsem ők lesznek azok. A cseppkő megállt az egyik táró előtt. Levette a falécre tett petróleumlámpát és begyújtotta a kanócát. Visszahelyezte a gerendára, jelezve, hogy a táró használat alatt van. Réz kíváncsisága elkezdett csökkenni, ahogy belépett a táróba az új főnökével. A sötétben semmit sem látott, de csak sétáltak egyre mélyebbre. Szeme kezdte megszokni a feketeséget. Néha egy-egy vízcsepp a fején landolt. Egyre gyanúsabbá vált számára, hogy senki sincs velük. Csak ők ketten, vagy éppen hárman jöttek el erre a túrára.
- Nem többen szoktatok ilyenen részt venni? Ne értsd félre, tényleg szép csak azt hittem… -fejezte be elhalkuló és egyre ijedtebb hanggal. Sztala lassan elkezdett felé sétálni, kezei körül néhány éles szalmacseppkővel. Próbált visszafutni, de útját már egy fal zárta el.
- Kivéve akkor, ha valakit el akarsz tűntetni. –morogta a fúzió majd a hegyes kristályokat közvetlenül Réz feje mellé dobta. – Tudod, nincs szükségem olyanra, aki meg akarta gyilkolni a teljes családod. –förmedt rá Sztala majd megidézte a kalapácsát. A vörös ijedten nézett a cseppkő szürke és lélektelen szemeibe.
- Mindenki meg tud változni! Épp ezen dolgozom! –szólt remegő hangon.
- Ugyan kérlek. Egy Otthoni ékkő sosem változik meg! –nevetett rajta Sztala majd csípőre tette a kezét.
- Ha igazi vezér lennél, akkor őrült formában is megbíznál a csapattársaidban! –fakadt ki rá Réz majd megidézte a fegyverét. A fúziót elöntötte a hirtelen harag. Nem szólt semmit csak felemelte a kalapácsát és Réz feje felé ütött. A vörös ékkő megijedt majd védekezésképp az arcához kapta a karját. De mielőtt bármi is történt volna egy rózsa indája Sztala teste köré csavarodott és elhúzta őt egy üregbe.
- Mi a…! –kiáltott fel a fúzió majd a falnak csapta a növény. Fájdalmasan felnyögött majd a földre zuhant. Réz megrémülve sietett utánuk majd megállt. A termet hatalmas nőtt rózsák szőtték be. Nyelt egyet majd próbált minél halkabb maradni. A fúzió karjait és lábait összekötötték az indák és felemelték. Sztala feje zúgott az eséstől. Kinyitotta a szemeit, amik újra aranyszínben tündököltek, de egy pislogás után visszakapták a szürkét.
- Na vééégre! Azt sem tudom mióta vártam erre a pillanatra! –kacagott egy ismerős hang a növények közül.
- M…Mangán… -szólt fájdalmasan a fúzió. A Kalcit előlépett majd Sztalához sétált.
- Így van, kinek lenne még ilyen szép kertje? –kuncogott majd az indák hirtelen erősebben kezdték tartani a cseppkövet.
- Szégyen és gyalázat vagy a Földiekkel szemben! –förmedt rá idegesen Sztala. Próbálta szabadítani magát de a növények csak szorosabban elkapták.
- Inkább szégyen és gyalázat a Földiek az én személyemre! –húzta a száját Mangán. A fúzió tekintete még idegesebb lett és sikerült az egyik karját kiszabadítania az indák szorításából.
- Ezért megfojtalak! –kiáltott rá Nát miközben Kalcit felé kapott.
- Na, hogy beszélsz? Erre tanított az anyád? Ja igen, ő halott. –nevetett fel a rózsaszín ékkő. Sztala épp kiáltani akart, de egy inda ismét a falnak vágta. Nyekkent egyet majd esés közben a növények megint csak közre fogták. Réz ijedten nézte az egyik szikla árnyékából az egykori csapattársa cselekedeteit. Várta mikor veszti el végre a fúzió a fizikai formáját, de mégis rosszul érezte magát a tehetetlenség miatt. Vett egy mély levegőt majd újraidézte dárdáját és előlépett.
- Mangán Kalcit! Engedd el! –szólította fel Réz határozottan. Megfordult és csillogni kezdtek a szemei.
- Imperial! Élsz? –kiáltott fel örömében Mangán és sietett a vöröshöz. Megállt előtte majd végigmérte.
- Tetszik a Földi Ékkő álruhád. Megpróbáltál beépülni Topáz? –nevetgélt Kalcit.
- Ne nevezz így… -mondta kissé morcosan és egyszerre szomorúan.
- Miről beszélsz Imperial? –nézett rá kérdően Mangán.
- A nevem Réz és Földi Ékkő vagyok! –jegyezte meg neki a vörös.
- Hehehe… ugye csak viccelsz velem? –változott meg hirtelen Kalcit tekintete a vidámból egyenesen a komorba.
- Mondd, mikor vicceltem? Engedd el szépen Sztalát és nem teszünk semmit. Te szó nélkül visszatérsz az Otthonba és elfelejtesz mindent! –parancsolta neki Réz.
- Te utolsó áruló! Először Kék Topáz és most te?? Ez valami elrontott genetikai hiba nálatok?? –förmedt rá Mangán.
- Lehet, de legalább szabad lehetek! –morogta neki Réz majd folyatta. –Most elmehetsz, de ha bárkinek szólsz, akkor a Topáz Csapat eltesz láb alól!
Mangán komor tekintetét nem vette le Rézről. Lehunyta a szemeit majd vett egy mély levegőt.
- Pukkadj meg… -fújta neki Kalcit majd pár indájával nekicsapta Rezet a falhoz. Nagyot nyekkenve csapódott a falnak majd a földre zuhant.
- Nem csak a fúzió, hanem a te ékköveiddel térek vissza az Otthonba és hivatalosan is Gyémánt Kalcit lehetek! –kiáltott rá miközben a növények megszorongatták a vöröset. Sztala lassan kinyitotta a szemeit. Próbált még mindig szabadulni, de nem sok sikerrel. Feltűnt neki, hogy Mangán kissé vontatottan mozgott. A kalcit kontya néhol megbomolva hullott a vállára. Ruházata kissé megviselt volt. Mintha már látott volna ilyet. Szemei átcsúsztak az ékkövére. A fúzió szemei nagyra nyíltak. Mangán ékkövén a fazetta már nem gúla alakú volt, hanem háromszög jelent meg rajta.
- Édes Csillagok, Mangán húzz fel azonnal a felszínre! –kiáltott rá Sztala.
- Majd az ékköveitekkel a kezemben! –szólt vissza miközben elkezdte összeszorítani Réz testét.
- Idefigyelj te Rózsaszín Nyomor. Az ékköved elkezdett vízzel egyesülni. Ha most itt maradsz, akkor az új neved Drapéria lesz! –magyarázta a fúzió majd egy inda befogta a száját. Mangán vett egy mély levegőt. Igaz, hogy nem érezte igazán jól magát, de most van fontosabb dolga is. Mire visszafordult Réz villámai átszakították a növényeket. Kalcit meglepve nézett az összetört rózsa szárakra.
- Megkértelek valamire! Teljesítsd vagy tünés! –parancsolta neki Réz miközben a dárdáját felé tartotta.
- Te már nem parancsolsz nekem! –morogta majd hirtelen feléugrott. Mangán indái egyenesen a vörös felé támadtak, ami elől ügyesen elugrált. Réz nem is hagyta annyiban. Pár idézett villámával szétroncsolta a rózsákat majd Mangán felé siklott. A rózsaszín elkapta a nyakánál és egy pörgetés után ismét a falnak csapta. Réz a kemény talajra zuhant, amihez hozzá is szorította őt pár kacs. Hallotta maga felett Kalcit ijesztő kacagását. Kezében még mindig ott volt a lándzsája. Vett egy mély levegőt majd találomra szúrt. Ekkor a nevetés abbamaradt és az indák szorítása is eltűnt. Felpillantott és előtte, térdre rogyva ült Mangán. A fegyver pengéje egyenesen a hasába szúródott. A fájdalomtól és az ijedtségtől könnyes szemekkel nézte a sebét majd lehajtotta a fejét.
- Ettől még egy áruló maradsz és remélem… Foszfor meg fog találni… Pedig kedveltelek. –szavalta utolsó mondatát és egy puffanással megszűnt a fizikai formája. Réz még mindig sokkosan nézett maga elé. A rózsaszín ékkő koppant a földön és egy pattanás után megállt. Sóhajtott majd felvette és egy aranyszínű buborékba zárta.
- Bocsáss meg, de mindenkinek jobb ez így. –szipogta Réz majd a buborékkal a kezében feletteséhez sétált. Kiszabadította őt az indák fogságából. Sztala leporolta magát majd a vörösre pillantott. Levette a tekintetét róla majd visszasétált a város irányába.
___
- Te jó Édes Csillagocskák! –kiáltotta Gyöngy örömében a buborék láttán. Ruházata megváltozott. Az öltözet szabása ugyanolyan maradt, annyi különbséggel, hogy mellkasára egy fűzőszerű rész került, amit egy aranyszínű masni tesz még látványosabbá az ékköve alatt. Hátán neki is megjelent a liliom jel. Illetve a ruházata lelógó részét cseppkővonal díszíti, akárcsak párja felsőszoknyáit.
- Ügyes vagy! –mosolygott Azurit majd megölelte rokonát. Réz azt sem tudta, hogy mit tegyen.
- Öhm… köszönöm. –mondta egy erőltetet nevetéssel a vörös majd a buborékot az egyik polcra tette.
- Nagyon jó munkát végeztél! Nem csak legyőzted Mangánt és kiszabadítottad Sztalát hanem ki is takarítottál! –nevetett Krizo majd a többiekre pillantott. Gyöngy bólintott majd a zavarban lévő Rézhez lépett.
- Réz, elnyerted a bizalmunk. Mától hivatalosan is Földi Ékkő vagy! –szólt hozzá a fiatal ékkő. A vörös szemébe könny szökött a boldogságtól majd elmosolyodott.
- Köszönöm, hogy ide tartozhatok! –mondta szipogva Réz.
Az augusztusi nap elkezdett lenyugodni a táj fölött. Az ég alja vöröslött az alkonyat tüzétől. A réten a tücskök hegedűkoncertjükbe kezdtek, amit ezernyi lámpás világított meg. A Csillagösvény egyik karja átölelte az egyet. Valaki fütyörészve sétált a közeli rét mellett. Leült a fűbe, egy fa árnyékába és elővett egy könyvet. Az irodalmi mű borítóját a Nagy Gyémánthatalom egykori jele díszítette…
Folytatjuk... >:3