A KINDERGARTEN ALATT
HEGYEK KÖZÖTT, VIZEK FELETT
5. FELVONÁS
16. RÉSZ
Görbe vigyor
- Ezek Heliktitek! –szuszogta ijedten Mit. Lábai reszkettek, mint a nyárfalevél. A nővére mellé lépett és a vállára tette a kezét. Ránézett az ijedt ékkőre, hátha a tekintete valamennyire nyugtatja.
- Nem lesz baj. Ellopózunk mellettük és úgy teszünk, hogy ne legyünk feltűnőek. –próbálta csillapítani Tit.
- De ugye tudjátok, hogy ez az egyetlen út, amit tudunk használni? Plusz, nem tudjuk pontosan bemérni, hogy a zsomboly felett hol vannak. Előbb szidtatok le és el is felejtettétek? –szólt kissé aggódva Azu. A függő cseppkő szúrós pillantást vetett a kék ékkőre, aki egy kicsit hátrébb is lépett. Méz elmosolyodott majd a zsomboly alá lépett. Felnézett az üregbe, amin túlról a beszélgetés hallatszott.
- Azt hiszem, tudok segíteni. –fordult a többiekhez.
- Hogyan? A te ékköved is Kalcit akárcsak a miénk! –szólt aggódva Gyöngy.
- De én nem vagyok cseppkő! –az aranyszínű kuncogott majd csettintett egyet. Egy rövid fényességben az alakja eltűnt és csak egy poszméh zümmögött Méz helyén. A többiek meglepetten figyelték az apró rovart, ami azonnal felrepült az aknabarlangon. Tit sóhajtott majd a csapatra nézett.
- Remélem, élve kikerülünk innen. A Heliktitek rendkívül veszélyesek és kiszámíthatatlanok. –sütötte le a szemeit a cseppkő.
- Eddig mindig sikerült megúsznunk. Voltunk a Csillagösvényen elrabolva, pár bekattant cseppkő semmiség nekünk! –mosolyodott el Azurit. Mit sóhajtott majd keresztbe tette a karját.
- Az a helyzet, hogy Gyöngy, Tit és én elvesztettük a képességeink itt. Ha bármi történne, akkor csak te és Méz tudtok valamit tenni. –szólt még mindig reszketve a fiatalabb ékkő.
- De ők is ügyesek! Ha kell, úgy is tudunk valahogy segíteni! –állt Azu oldalára Gyöngy.
- Legyen is így! –szólalt fel szigorúan Tit. A méhecske visszarepült hozzájuk és egy ismételt rövid fényességben visszanyerte az eredeti alakját.
- Két Heliktit beszélget fent az aknától 15 méterre. Egy folyosó felé fordulva ültek, szóval nem fognak minket észrevenni. Az más helyzet, hogy azt hiszem megtaláltuk az ő táborukat. –tette a csípőjére a kezeit Méz.
- Mi lesz így? Nem tudunk visszamenni! –felelte ijedten Mit.
- Fel kell mennünk. Nincs más választásunk! Viszont, a fal mellett végig hatalmas leomlott sziklák vannak. Ezeknek az árnyékában el tudunk osonni, és kereshetünk egy kijáratot. –tette hozzá az aranyszínű.
- Felviszel minket? Aztán kitaláljuk, hogyan tovább! –kérte Tit. Megfogta Mit kezét majd magához pörgette. A testvére a derekába karolt a rövid tánc után. Egymás arcához hajoltak, lehunyták a szemeiket majd egyesültek egy rövid, hófehér fényben. Miután a fúzió végbement a két ékkő már Nátként lépett elő.
- Igen, és akartam is szólni, hogy egyesüljetek, mert másképp nem fog menni. –felelte Méz majd felkapta az ékköveket.
- Méz, ha le mersz ejteni megint akkor megtéplek! –fenyegette meg halkan Azurit a fúziót.
- Mikor lettél leejtve? –kérdezte Gyöngy összeráncolt szemöldökkel.
- Még nem voltatok itthon akkor Azu kicsit szemtelenkedett. A bányatóba dobtam. –húzta Méz a száját.
- Ne dobáld az ékköveim kérlek. –szuszogta Sztala. Méz nem szólt semmit csak nevetett majd felszállt. Kicsit nehézkesen ment, de végül sikerült neki a plusz súllyal. Felemelkedtek egyenes a zsombolyba. Méz próbált a lehető leghalkabban csapkodni a szárnyaival, hogy ne hallják meg az érkezését. A többiek is szinte visszafogott levegővel várták, hogy a felső barlangszínre érkezzenek. Mindenkinek a szíve a torkában dobogott. Tudták, hogy egy Heliktit nagyon agresszívan is tud viselkedni, és megállíthatatlan. Az utolsó 10 méteren Méz hirtelen begyorsított és felrepült, egyesen a sziklák közé. Letette a többieket, akik azonnal szikláknak simulva próbáltak meghúzódni azoknak az árnyékában. Nát lopva kinézett a kövek közül, hogy megnézze azt a két Heliktitet. Egy sziklán ültek körülbelül 15 méterre tőlük elmélyedve saját témájukban. Hajuk a fejük oldalán felfogva lógott. Rengeteg tincsük göndören állt ki a frizurájukból. Ruhájuk pedig egyszerű volt és hasonlított az átlag Függőcseppkövek ruhájához, csak kissé szaggatott volt. Az egyik ékköve a jobb vállán még a másiké a két lapockája között helyezkedett el. A fúzió a többiekhez fordult, a tekintete zavarodott volt.
- Ezek… nem olyanok, mint amit láttam. Annak kiengedett haja volt és olyan ruhája volt, mint a Kalcitoknak. –szólt suttogva Sztala. Nem értette a helyzetet. Ezek a Heliktitek teljesen különböznek attól, akivel még az ősszel találkozott.
- Lehet, hogy annak volt valami baja. Egész kedvesnek tűnnek, nem néznek ki gonosznak. –mosolyogta Gyöngy.
- Gyöngy, ha rajtad múlna, akkor Imperialt is megölelgetnéd. –morogta halkan Méz. A fiatal ékkő egy kicsit húzta a száját majd összekulcsolta a karját maga előtt.
- Az nem lehet, hogy egy alfaj? –érdeklődte Azu. Sztala elgondolkodott, talán nem is mond butaságot a kék ásvány. A Heliknek is lehet külön alfaja, amin belül több kinézetűek lehetnek. Halványan elmosolyodott, hogy nyugtázza a lehetséges igazát.
- Igazad lehet. –mosolygott a fúzió majd a sziklák árnyékában próbált közelebb sétálni. Kicsit fél attól, hogy ha most odalép hozzájuk, akkor megijednek. Elég rossz megítélése van a fúzióknak és nem akart rossz benyomást kelteni. Remélte, felismerik őt, hátha elterjedt annyira már a híre és nem fognak megrémülni. Gondolkodott rajta, hogy ők is tudnak majd segíteni, megkeresni a Keleti bázist. Ekkor a mosoly eltűnt Nát arcáról és valami hideg futott végig a hátán. Nagy kikerekedett szemekkel jutott el hozzá a felismerés.
- Mi van, ha ők a Keleti Földiek? –szólt hátra a cseppkő aggódó tekintettel. A többiek meglepődtek a kijelentésen és ők is ráeszméltek a lehetséges igazságra.
- Honnan gondolod? –kérdezte zavarában Gyöngy.
- Nem tudjuk mai napig, hogy hova lett a törzs másik fele. Égre-földre kerestük őket és a környéket teljes egészében bejártuk. Viszont, a Görbecseppköveket is ennyi év után találtuk csak meg. Igazából, azt sem tudjuk, hogy miképp alakultak ki. Illetve tippeink vannak a stresszre és a vízre ugyanúgy de ennyi. –mesélte suttogva a fúzió.
- Figyelj Nát, ők nem a Keletiek. –nyugtatta halkan Méz.
- Honnan tudod? –nézett rá kérdően Sztala.
- Kék Kalcit tudta, hogy hol vannak a Keletiek, de sosem árulta el a helyüket. Viszont, ismerte a Görbéket, akik valamiért gyűlölték őt. –mesélte az aranyszínű. A rokona mellé lépett és megfogta a vállát. Sztala sóhajtott egyet megkönnyebbülésében majd a másik fúzióra pillantott.
- Ez egyben megnyugtató és kicsit csalódással tölt el. –ejtett egy félmosolyt a cseppkő majd a beszélgető Helikre nézett. Nem tűntek idegesnek vagy olyan őrültnek, mint az, amelyik majdnem egy éve rátámadt a fúzióra. Teljesen nyugodtak voltak, mint egy kis csoport átlagos Függőcseppkő.
- Azt hiszem, oda megyek. Ha baj van, akkor azonnal fussatok el! –adta ki a parancsot Sztala. Felállt majd lassú és halk léptekkel a beszélgető ékkövekhez lépett. Kíváncsi volt, hogy fel fogják-e ismerni őt. Nem tudta mennyire terjedt el a híre és hogy miképp fogják fogadni annak a tudatát, hogy egy fúzióval állnak szemben. Igaz, a Nyugatiaknak fel sem tűnik már Nát, de a többi törzs még mindig úgy tudja, hogy a Kalcit nem tud fúziót létrehozni. Vett egy mély levegőt, majd amikor egy pár méterre állt megszólította az ékköveket.
- Elnézést! –vacogtak Sztala fogai az idegességtől. A két Heliktit megfordult. Szemük fehérje sötétebb szürke volt, szemeik pedig aranyszínben fénylett a félhomályban. Egy pillanatig csendesen, rezzenéstelenül figyelték a számukra idegen Nátot. Majd tekintetük ijedtté változott, amikor meglátták a ruházatát.
- FÖLDI ÉKKŐ! –kiáltott az egyik majd együtt felpattantak a helyükről és hátráltak el tőle. Szinte remegtek a félelemtől Sztala láttán. A fúzió értetlenül állt és intett a többieknek, hogy addig még tudnak, keressenek egy biztos helyet. Próbált lassan elhátrálni az ijedt ékkövektől, akik összekarolva ismételték riadót fújva. Sztala riadtan körbepillantott. Narancs és aranyszínű szempárok villantak fel a sötétben a figyelmeztetésre összegyűlve. Látta, ahogy a barátait mellészorítja egy csapat Heligmit. Ők is hasonlítottak az Állócseppkövekhez, csak a ruházatuk szaggatott volt. Hajukból mindösszesen egy tincs állt ki, de annak a szálai szinte kukacszerűen kanyarogtak. Mindegyik egy-egy éles dárdát tartott és az idegeneknek célozva lépkedtek feléjük. A kis csapat egyszerre idézte meg a fegyverét, várva a támadást.
- Csak kérdezni akartam! Miért támadtok ránk? –emelte fel a hangját Sztala. Kezében kissé megremegett a kalapács az őket figyelő szinte ezernyi izzó szempártól.
- Földi Ékkövek vagytok! Azt a parancsot kaptuk, hogy mindenkit, aki Kék Kalcit ”gyermeke” vesznie kell! –morogta az egyik Heligmit.
- Miért? Nem tettünk semmi rosszat! –felelte hangosan Méz. A tömegre hirtelen csend ült majd egy hang szólalt meg a csapat mögül.
- Ezt komolyan te merted mondani, Erdő Ékkő? –szólalt fel a csendességből egy határozott és borzasztóan ismerős hang.
Gyöngyék a cseppkőre néztek, azt hitték, hogy az ő hangját hallották, de ő is csak vállat rántott és lassan megfordult. A Földiek kicsiny csoportja nem kapott hirtelen levegőt és elakadt a szavuk. Sztala hatalmas szemekkel nézett a hang adójára, aki szintén egy Cseppkőoszlop volt. Hosszú tincsekké szétálló haja szürkés, néhol tisztább fehér volt. A feje tetején szintén a haja göndören csavarodott. Felsője a mellkasán nyitott volt, alatta egy narancsszín vékony résszel. Nadrágja hasonló, mint rokonának, de az oldalán lévő kendők tépettek voltak. Semmiféle jelölés nem díszelgett rajta. Szemei feketék voltak, vörös és aranyszínben pompáztak az íriszei. Bal oldalt a szemei fentebb még jobb oldalt lentebb helyezkednek el. Néhol a szürke bőrét narancsszínű mázok díszítették szemfogai pedig kiálltak a szájából. Két plusz karja a derekából nőtt ki. Sztala hatalmasra nyílt szemekkel nézte a rokonát. Megszólalni nem bírt a meglepetés erejétől. Érezte, ahogy elkezd vele forogni a világ. Erős zúgást érzett a fejében olyan volt mintha a talaj mozogni kezdett volna a lába alatt. Nem tudta elfogadni azt a tényt, hogy léteznek hozzá hasonló fúziók. Heliknát tekintete megakadt az elsápadt rokonán. De érdektelenül elfordította a fejét. Figyelmét inkább Méz keltette fel. Az aranyszínű ékkő visszahőkölt a sérült cseppkő látványától.
- Te hogyhogy még élsz? –faggatta Méz. Heliknát összekulcsolta a karjait és elmosolyodott. Tekintete szánalommal volt tele.
- Amiatt mert nem végeztetek teljes munkát. –felelte cinikusan. A fúzió megriadt és hátrapillantott a többiekre, akik értetlenkedve néztek vissza rá. Méz bűntudattal elfordította a fejét.
- Bárki változhat. –motyogta az orra alatt. Heliknát elnevette magát majd a felső ékkövét megérintve megidézte a fegyverét. A Görbecseppkő kalapácsa egyik fele egy megviselt hentesbárd, a másik oldalán tüskék voltak. Heli megindult a kalcit felé. Méz mozdulni sem tudott az ijedtségtől. Várta a fájdalmas puffanást, de Nát hárította a támadást. A két cseppkő tekintete összeakadt, ahogy a fegyverük egymásnak feszült.
- Nem így képzeltem el egy első találkozást valaki olyannal, mint én! –mondta felháborodva Sztala.
- Már találkoztunk, csak nem ebben a formában voltál. –szólt Heli vicsorogva. Ugrott szét a két fúzió, majd egy újabb lendítéssel próbálták megsebezni a másikat. De minden egyes alkalommal összeütköztek a fegyvereik. Pár hasonló támadás után lihegve ugrottak szét. De egymásról még mindig nem vették le a tekintetüket.
- Te hol láttál engem? Én még sosem láttalak. –kérdezte Nát.
- A laborban láttalak és örülj, hogy ott a kísérletek kíméletesek módszerét kaptad. –felelte Heli miközben a fegyverére támaszkodott.
- Honnan tudjam, hogy megbízhatok benned? –szólt bizalmatlanul Sztala.
- Bennem nem bízol meg, de egy olyan gyilkosnak, mint Méz képes vagy hinni. Ráadásul úgy látom, hogy Kék nyakláncát hordod. –nevette el magát a Görbecseppkő. A rokona sóhajtott majd összekulcsolta a karját.
- Nem értem miért nevezik Mézet gyilkosnak. Nem tudom elhinni, hogy ilyeneket csinálna! –emelte fel a hangját Nát. Heli elmosolyodott, megszüntette a fegyvere fizikai formáját és lassú léptekkel közeledett a másik cseppkő felé.
- Bocsi, de ezek szerint össze kell törnöm a róla alkotott képedet. Nem tudom, hogy Méz miket hazudott neked össze, de ez az ékkő közel sem olyan, mint amilyennek beállította magát. Egy hidegvérű gyilkos, aki nem ismeri a kegyelmet. Olyan ártatlan ékkövek estek neki áldozatául, akik semmi rosszat nem akartak. Ártatlan vándorok, akik az erdőn utaztak át, felfedezők, akik eltévedtek, emberek, akik az erdőben kirándultak, mindegyikőjükkel végzett. Az ékköveket porrá zúzta, az embereket pedig módszeresen kivégezte. Mit gondolsz, mik az alapanyagai a bájitalainak? Liszté őrölt ékkövek, emberi csontok és vér! Ő és Kék réges-rég megtámadtak minket és rengetegen kerültek az alapanyagok közé. Szerencsére sikerült visszaverni a támadást és visszavonultak. Te csak idd az ő hazug szavait. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen fúzió ennyire idióta lehet! Azt hittem mi, Cseppkőoszlopok mind nemesek vagyunk! –sorolta cinikusan Heli. Az egyik ujjával megemelte Sztala állát, hogy láthassa a szemeiben lévő csalódottságot. Nát szemei sarkában könnycseppek ültek. Leütötte magáról Heliknát kezét.
- Mi történt 019, megviselt, amit mondtam? Engem is megviselt a bajtársaim elvesztése! –kérdezte Heli undorral. Újra szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki rajta hang. Erős ütést érzett a hátán. A következő pillanatban pedig már a földön találta magát. Nátra pillantott, aki lassan felemelte a kezét majd egy hirtelen mozdulattal lecsapta újra. Megpróbált felkelni,de egy fájdalmas nyekkenéssel Heli újra földre vágódott. Elfordította a fejét és egyenesen Nátra pillantott. A rokona arcán könnyek futottak végig. Fegyverére helyezte a súlypontját, hogy a földre szegezve tarthassa őt.
- Mondd, miért hinnék neked? -kérdezte remegő hangon Nát.
- Nézz magadba, egyikőtök szinte remeg a félelemtől. -felelte Heli.
- Intézd el aztán tünjünk innen! -mondta szinte parancsolóan Méz. Sztala felnézett az aranyszínű fúzióra és megszüntette a kalapácsa fizikai formáját. Heli először féltérdre állt majd aztán kiegyenesedett.
- Mi csak kiakarunk jutni innen, segítesz nekünk benne? -szólt Nát és a csípőjére tette a kezét.
Heliknát ejtett egy görbe vigyort...
Folytatjuk ;)
Lektorálta: Bornit egyik fele