Steven Universe HUN-wiki
"Ezt meg kell javítanod!"
Ez a lap jelenleg félkész. Segíts a Steven Universe Hun wikinek a kibővítésével!

Beach City a Steven Universe sorozat egyik legfontosabb helyszíne. Az Egyesült Államok keleti részén, a fiktív Delmarva államban található. Beach megyében helyezkedik el.

Történet[]

Úgy tűnik, a kristály ékkövek az emberek előtt is Beach City helyszínén tartózkodtak, majd Bill Dewey egyik felmenő rokona, Kapitány William Dewey megalapította Beach Cityt közel 200 évvel ezelőtt. Pár hónap után a kristály ékkövek figyelmeztették a kapitányt és a legénységet, hogy forduljanak vissza, mert a terület veszélyes az emberek számára. A hajó árbocát sérülés érte, ezért addig sodródtak a tengeren, míg egy viharba és egy Óriás Ékkő Szörnybe botlottak. A hajót és a rajta lévő embereket egy rejtélyes, négy kezű ékkő fúzió mentette meg. A hajót és Deweyt a partra vitte, majd ismét szólt nekik, hogy ide ne telepedjenek le. William Dewey mégis ezt a helyet választotta. Bár a Kristály Ékkövek elfogadták a döntését, tájékoztatták őket, hogy gyakran fognak zavart okozni a hely életében. A kristály ékkövek nem vonultak el, azóta is megmentik az embereket a felmerülő veszélyektől.

A "Visszatérés" epizódban az egész város evakuálták az Otthoni Ékkő Hadihajó megjelenése miatt. Az ékkövek hegyén egy jókora lyuk tátong ott, ahol a hajó földet ért, majd felrobbant. Beach City lakói a "Teljes leleplezés" részben tértek vissza városukba. 

Helyszínek[]

  • [[1]] - Bezárt étterem; 5 évvel a sorozat kezdete előtt zárt be.
  • Beach City Bikes - az Ocean Inn és a Crab Shack között helyezkedik el.
  • [City Funland|Beach City Funland] - Mr. Smiley által vezetett vidámpark.
  • Beach City Music - Egy zenebolt a Danny's mellett, a "Görögdinnye Steven" és a "Viccelő áldozat" részben láttuk.
  • [City Pier|Beach City Pier] - Beach City kikötője.
  • Beach City Shop - Egy üzlet a T-Shirt Shop mögött, a "[New Lars|The New Lars]" részben láthattuk.
  • Beach City Theater - Egy filmszínház. Itt adták le az Ebkopter 3-mat az "Oroszlán 2: a film" epizódban.
  • [Tower|Beach City Water Tower] - Egy víztorony a hegyen.
  • Beach City Visitor Center - Látogatóközpont Beach City Délnyugati sarkában.
  • [Citywalk Fries|Beach Citywalk Fries] - Fryman-ék családi biznisze. A [Stew Pizza|Fish Stew Pizza] és a [City Funland|Funland] között található.
  • Fánk Óriás - Egy fánk bolt; Lars és Sadie munkahelye.
  • [Public Library|Buddwick Public Library] - A nevezetes szerző, [Buddwick|Buddy Buddwick] alapította.
  • [Locations #Classic Thyme|Classic Thyme] - Egy konyhai üzlet a Suitcase Sam's mellett.
  • Cone 'N' Son - Feltehetőleg egy fagylaltos társalgó, a Beach City Látogató Központ és a Funland Arcade között.
  • [Crab Shack|The Crab Shack] - Egy díszes étterem, ahol Maheswaranék és Universe-ék találkoznak a "Fúziós konyha" részben.
  • The Original Crab Shack - Még egy étterem a Crab Shackhez hasonló névvel.
  • [Locations #Danny's|Danny's] - Egy édességbolt.
  • Dewey Park - Egy park Beach City közepén, feltehetőleg Beach City alapítójáról, William Deweyról, vagy Bill Dewey polgármesterről nevezték el.
  • Everything Buffet - Régebbi étterem, a Suitcase Sam helyén volt; egy éve zárt be.
  • [Stew Pizza|Fish Stew Pizza] - Kofi, Jenny, Kiki és Nanefua Pizza által futtatott Pizzéria.
  • The Gift Shark - A "Viccelő Áldozat" részben láthattuk. Egy szobor van előtte Dewey polgármesterről.
  • [a Wash|It's a Wash] - Egy autómosó Greg Universe vezetésével.
  • The Mayor's House - Feltehetőleg Beach City polgármesterének lakhelye, jelenleg Bill Deweyé.
  • [Residence|The Miller Residence] - Sadie Miller és édesanyja, Barbara Miller lakhelye.
  • Miroslaw's Jewelers - Egy üzlet a Beach City Színház mellett.
  • Ocean Inn - Az Original Crab Shack és Onion Háza között helyezkedik el.
  • [House|Onion's House] - Onion, Tejföl, Vidalia és Yellowtail otthona.
  • [House|Lars' House] - Martha, Dante és Lars otthona.
  • A Világítótorony avagy Beach City Világítótorony - Ronaldo főhadiszállása.
  • Seafood and Eat It! - Egy tengeri étterem, amelyet a "Görögdinnye Steven" epizódban láthattunk.
  • Sports R Cool - Egy üzlet a Beach City Színház mellett
  • Suitcase Sam's - Egy táskabolt, amit Onion meglátogat a "Hagyma és csere" részben.
  • [Locations #T-Shirt Shop|T-Shirt Shop] - Egy póló bolt a Fánk Óriás és a Fish Stew Pizza között.
  • [[2]] - Egy tároló létesítmény. Greg Universe a Unit 1B-t béreli.
  • [Locations #Wiener in Hand|Wiener in Hand] - Egy hot dog árus a Beach City Funlanden.
  • Smile - Egy ismeretlen intézmény a Beach City Funlandben, ahogy a "Hagyma és csere" részben láthattuk.
  • A városon kívül:

Trivia[]

  • A "Steven és a Steven-ek" részben Greg viccesen tájékoztatja Stevent, hogy összesen jó ha él 15 ember Beach Cityben, annak ellenére hogy "város".
    • Az USA-ban és Kanadában a valóságban is léteznek apró városok.
    • A három város, melyek Beach Cityt inspirálták Dewey Beach 300 fővel, Rehoboth Beach és Bethany Beach kicsit több mint ezer fővel.